Vállalkozásunkat a bővülő piaci igényeknek eleget téve 2016-ban hoztuk létre. Munkatársaink már közel 20 éve foglalkoznak komplett klímarendszerek, illetve teljes épületgépészeti rendszerek kivitelezésével, javításával és karbantartásával. Az utóbbi években nagyobb részt levegő/víz, valamint levegő/levegő hőszivattyús (spilt klíma és VRF VRV rendszer) megbízásokat kaptunk.
Egy kézben minden, elejétől a végéig. Sok munkánál már a nulladik ponton, azaz a tervezés fázisában be tudunk kapcsolódni. Épületgépész tervező kollégánk biztosítja azt a szakmai hozzáértést, amivel a kivitelezéseinket a legmagasabb műszaki igényeknek megfelelően tudjuk megvalósítani.
,,A minőség nem egy jogi tett, ez egy szokás.” (Arisztotelész) Munkáink során a prémium minőséget preferáljuk. Ezért is dolgozunk legtöbbször a megbízhatóságukról ismert három nagy japán klímatechnikai berendezéseket gyártó vállalatok termékeivel. Szoros együttműködésben állunk a legnagyobb magyarországi SAMSUNG, DAIKIN, MITSUBISHI ELECTRIC, PANASONIC és LG forgalmazókkal, illetve a nagyvállalatok hazai központjaival. Ez a szoros együttműködés biztosítékot nyújt vállalkozásunknak és egyben ügyfeleinknek is az adott feladatok -előkészítéstől a kivitelezésen át a későbbi üzemeltetésig- legmagasabb színvonalú megvalósítására.
Az épületgépészet szerteágazódásának megfelelően igény esetén más gyártmányú hűtőgépeket is tudunk ajánlani, valamint a hűtéshez kapcsolódó egyéb berendezéseket -folyadékhűtők, építőelemes légkezelők, fan-coil készülékek- is szállítunk. (ATREA, Frapol, Rhoss, LENNOX, Midea, stb.)
A GEO-HVAC Kft. alkalmazásában lévő személyek száma jelenleg 21 fő.
A teljesség igénye nélkül szeretnénk figyelmébe ajánlani az alábbi referencia munkáinkat, ahol kollégáink az utóbbi években megfordultak.